12. fejezet

Sziasztok! 
Itt a 12. fejezet! Nagyon nyomi lett, ráadásul pont ilyen kis semmit mondó de... ez van. Most ilyenre sikerült. 
Komikat kérek! Ha nem tetszett azt is írd le légyszi :)

12. fejezet

"Hasznosítsd, amit tudsz, és ez segít majd tisztázni, amit még nem ismersz."

Bella Swan:

Már vagy százszor eldöntöttem magamban, hogy indulok, de valahogy sehogy sem akaródzott kilépni az esőbe. Így csak bámultam kifelé. A suli már majdnem teljesen kiürült. Csak néha hallottam pár csoszogó lábat, ami vízhangzott a folyosón. Egy ideje már semmi változás nem volt odakint sem. Minden csendes és nyugodt. Csak esik és esik. A szemem megakadt egy pocsolyán úszó levélen. A levél csillogott a nedvességtől. Teljesen belefeledkeztem a csendesen ringatózó zöld levélkébe, mikor egy árnyat láttam elsuhanni a körülötte lévő vízben. Megijedtem, de mikor körülnéztem semmit sem láttam. Minden nyugodt volt.

Lehet, hogy kezdek bedilizni. Az őrülteknél is így kezdődhet. Először egy árny, majd beképzelnek maguk köré embereket, végül négy fal között végzik kényszerzubbonyban és azon kapják magukat, hogy már csak az orvosok látogatják őket. A gyógyszerektől még jobban bediliznek és talán öngyilkosságra is vetemednek.

Hideg borzongás futott végig a gerincemen erre a gondolatra. De furcsamódon el tudom magam képzelni a sárga szivacsfalak között.

- Bella? Te mit keresel még itt? – Ezt a hangot megismerném száz közül is. Ilyen tiszta csilingelő hangja csak egy valakinek lehet.

- Alice, szia. Én csak… várom, hogy elálljon az eső – feleltem.

- Ja tényleg, Alison elvitte a kocsid. De én pont most indulok haza, ha akarod elvihetlek – ajánlotta mosolyogva és meglengette a kocsija kulcsát.

Ezzel az életemet mentette meg! Megúsztam az esőt, a gyaloglást és a megfázást.

- Azt megköszönném – viszonoztam a mosolyát, aztán gyorsan hozzátettem. – Persze csak ha nem vagyok terhedre.

- Dehogyis! Gyere nyugodtan.

A kocsiban hideg volt, de ez nem volt meglepő. Viszont olyan finom édes illat volt, amiből ha valaki parfümöt gyártana milliárdos lenne.

Alice elfordította a kulcsot és a megszokott dübörgés helyett a motor lágy dorombolása hallatszott. Belefúrtam magam a kényelmes bőrülésekbe, a kabátomba pedig még jobban belebújtam.

- Kicsit hideg van itt – jegyezte meg látva a vacogásom. Nem úgy tűnt mintha ő is fázna. Vékony divatos dzseki volt rajta, ami annyira volt vastag, mint egy egyszerű póló.

- Eléggé – értettem egyet.

- Na és… - próbált társalogni. – Sikerült megértetned a bioszt?

El is felejtettem! A jegyzetei még mindig nálam vannak. És, hogy megértettem-e…?

- Hát fogjuk rá. Ha dogát írnánk, a hármas meglenne.

Lenyúltam a lábamhoz ahol a táskám hevert és két könyv közül – azért tettem oda, hogy össze ne gyűrődjön – kivettem a füzetét.

- Itt a füzeted és… köszi hogy ideadtad.

- Nagyon szívesen – Elvette és elrakta a hátsó ülésre. – Remélem el tudtad olvasni az írásom. – A tündéri vigyor ismét szétterült az arcán.

Még hogy nem tudtam elolvasni. Igazából látva az ő füzetét el is szégyelltem magam. Eddig azt hittem szépen vezetem az enyémet, de az övéhez képest olyan volt, mint egy három éves kisgyerek firkakönyve. Az írásom is még olvashatatlanabbnak tűnt, mint általában.

- Persze, ez volt a legkisebb gond – A fertőző mosoly rám is kezdett rámragadni. Kedves ez a lány.

- Volt nagyobb is?

- Hát például hogy megértsem mi is áll benne.

- Ez egy nehéz anyagrész, de meg lehet érteni. Ne csak a füzetből tanulj, hanem olvass utána a könyvből is. Abban van egy két dolog, amit a tanár sem mond el pedig sokkal érthetőbb, ahogyan ott leírják – tanácsolta.

- Oké, kösz. Majd átnézem.

Pár percig csend volt. Mindketten ültünk nyugodtan. Alice a vezetésre figyelt én pedig nyugodtan bámultam ki az esős útra. A szemmel követtem a kis patakot, ami az út szélén keletkezett és elkísért az utunkon. Már nem is fáztam, a kabátom - amit a minap szóltak le - kellemesen felmelegített. Kicsit illetlen dolog volt, hogy szinte majdnem feküdtem az autóban, nyakig belebújva a kabátomba, de annyira kényelmes volt, hogy nem bírtam felkelni.

A vízesés elhaladt egy ismerős kocsifelhajtó előtt. Elsőre fel sem tűnt, hogy most nem megyünk utána. Olyan finom halk ez az autó, hogy észre sem vettem mikor megérkeztünk és leállt a motor.

Nehezen feltápászkodtam. A kényelmesen felmelegített zugomból felülve ismét éreztem a hideg bőrülést.

- Még egyszer köszi, hogy elhoztál – hálálkodtam.

- Igazán nincs mit.

Felvettem a lába alól a táskámat és már nyitottam volna az ajtót mikor Alice megszólalt.

- Egyébként – kezdte. Levettem a kezem az ajtóról és szembe fordultam vele. – Ne haragudj a bátyámra, hogy olyan gorombán otthagyott minket.

Ez meglepett. Nem is emlékeztem rá, hogy elment volna. Vagyis valami rémlik, de túlságosan izgultam a füzet miatt, úgyhogy nem nagyon figyeltem. Így hát mivel akkor nem tartottam lényegesnek a későbbiekben sem szemteltem neki nagyobb figyelmet. Ha Alice most nem hozza az eszembe talán soha nem jutott volna eszembe, hogy mikor odamentem ketten álltak emellett a gyönyörű autó mellett.

- Nem haragszom – zavartan elnevettem magam. – Igazából nem is emlékeztem rá hogy ő is ott volt.

- Akadt egy fontos dolga – magyarázkodott - Csak azért mondom, hogy ne hidd őt bunkónak, és ne haragudj rá.

- Semmi rosszat nem gondoltam róla. – És ezt teljesen őszintén mondtam.

- Oké – megkönnyebbült mosoly terült szét az arcán.

- Holnap találkozunk – szálltam ki a kocsiból.

Mikor elhajtott még intett, én pedig kedvesen visszaintettem, majd rohantam be a házba az eső elől.  

Egyedül voltam. Charlie még az őrsön Alisonról meg fogalmam sincs. A szobámban letettem a táskát és megfogadva Alice tanácsát elővettem a bioloógia könyvet. Megkerestem azt a leckét ahol most tartunk és elkezdtem olvasni. Közben azt az almát majszoltam, amit még tegnap este hoztam fel magamnak csak elfelejtettem megenni. Mélyen belemerültem az olvasásba. Az agyam felszívott minden egyes szót és valóban a könyvben leírtak kitöltötték a hézagokat. Így már mindent értettem és sokkal könnyebben ment a házi is.

Épp egy feladat közepén jártam mikor hallottam, hogy a mi vén tragacsunk leparkol a ház előtt. Szóval lőttek a nyugalmamnak. Pár perc és Alison tönkreteszi a napomat. Vagy talán én az övét.

Hallgatóztam mennyi időm van még hátra.

A kocsiajtó nyikorogva kinyílik, majd becsapódik. Csend. A bejárati ajtó nyílik, csukódik. Talpak dübörögnek a lépcsőn. A szobaajtó kicsapódik.

- Ah, te itthon vagy – pöffentette.

- Én is örülök neked – fintorogtam.

- Ezzel egyedül vagy. – Ledobta magát az ágyra és a párnáját a mellkasára téve átölelte.  

- Merre jártál? – faggattam.

- La Push-ban.

La Push? Az a rezervátumban van. De minek ment ő oda? Kicsi korunk óta nem voltunk ott. Emlékszem Charlie mindig otthagyott minket Billy gyerekeivel, míg ők horgásztak.

- És, hogy kerültél oda?

- Hallottál már te olyan fiúról, aki fűzöget, aztán vonyít egy farkas és hirtelen tök hideg lesz? – tért ki a válasz elől ezzel a meglepő kérdéssel, amiből egy szót sem értettem.

- Oké ez így nem megy – ültem fel az ágyban vele szemben. - Mond el az egészet, hogy tiszta legyen.

- Csak kocsikáztam nyugodtan. Nem tudtam merre megyek, csak úgy mentem aztán egyszer csak bumm! Átmentem valamin. Kiszálltam, és láttam, hogy nem valami, hanem valaki. Méghozzá éppen Jacob.

- Jacob? Mármint Jacob Black?

- Nem, majd Jacob White szerinted mégis hány Jacob van, akit mindketten ismerünk?

Megforgattam a szemem, de nem szóltam semmit.

- Na, szóval elmentem hozzá, beszélgettünk minden tök jó volt, aztán hirtelen felüvölt egy farkas.

- Farkas? – lepődtem meg.

- Igen, én totál beijedtem, de ő nem. Még meg is nyugtatott, hogy nem fognak bántani. Mintha ezt ő döntené el. Aztán meg azt mondta el kell mennem. Te érted ezt? El! Ki a farkasok közé! Képes lett volna kidobni! Hát ez kész!

- Azta! Nem tudhatod mi állt ennek a hátterében. Lehet, hogy ez valami indián dolog. Lehet, hogy a farkasok a törzs szent állatai.

Úgy nézett rám, mint egy idiótára.

- Szent állatok? Bella az ég szerelmére ne légy már ilyen hülye! Ezek vadállatok semmi több! De tudod mit? Hagyjuk a témát!

Ezt bírom Alisonban. Az ember próbál kedves lenni, segíteni neki ő meg még szemétkedik. Az utolsó mondata volt a legértelmesebb. Tényleg hagyjuk és kész.

Ismét nekiálltam a leckéhez ő meg csinált, amit akart. Engem nem érdekelt.