2011. október 21., péntek

14. fejezet + szülinap :D

Sziasztok! Megint csak bocsi hogy eltűntem de a héten szinte minden nap dogát írtunk :S
Viszont ma van a szülnaipom így gondoltam ha csak egy icipici fejit is de hozok valamit :)
Szóval itt van :D 
Nem lett egy mestermű nem is mond sokat de ennyire volt időm :)
Kicsit ugrottam az időben, egész pontosabban egy hetet. 


Na nem húzom az időt, jó olvasást! :)




14. fejezet
"A kíváncsiság egyike a legrosszabb emberi tulajdonságoknak"





Bella Swan:




A mellettem lévő szék még mindig üres volt, pedig bármelyik percben jöhet a tanár. Alice-t nem úgy ismertem meg, mint aki elkésik. Pedig jött iskolába. Láttam az ebédlőben, és a folyosón is összefutottunk. Betegnek sem tűnt, bár nála ezt kicsit nehezebb megállapítani, tekintve, hogy még nálam is fehérebb a bőre.
Lehet, hogy ő is úgy el fog tűnni, mint a testvére? Edward Cullent már egy hete nem láttam. Az óta a nap óta, amikor Alice hazahozott. Ami furcsa, hogy azóta ő is kerül. Vagyis hozzámszól, de nem keresi a társaságom. Én pedig nem akarom ráerőltetni magam.
A teremben a diákok zajongtak, aztán kinyílt az ajtó és a hangzavart mintha elvágták volna. A diákok egyesével felálltak, mintha a tanár jött volna be. Aztán mikor rájöttek, hogy csak padtársam az kezdődött minden elölről, de azért egy fokot visszavettek a hangerőből.
Alice nem törődött a többiekkel. Gyors, de kecses léptekkel mellém ült, odanyögött egy „hello-t” és elővette a könyvét. Nem úgy nézett ki, mint aki nagyon beszélgetni akarna.
- Szia – köszöntem vissza én is. Rám se hederített.
A tanárnak már öt perce bent kellene lennie. Ha valaki nem megy el szólni, hogy nincs tanár az egész osztályt megbüntetik.
- Láttad ma már Mr. Bannert? – próbáltam beszélgetést kezdeményezni.
- Nem. De szerintem hamarosan jön – felelte.
Vártam, hogy mondjon még valamit de semmi. Kinyitotta a könyvét és átolvasta az anyagot.
Fogalmam sem volt mit tehettem, amiért így megutált. Bár ennek az esélye nulla, még az is eszembejutott, hogy a testvére miatt haragszik rám. Hiszen aznap beszéltünk utoljára mikor Edward Cullen egyszer csak eltűnt. De ez nem lehet… Hiszen aznap délután vitt haza. A bátyja után. Ha haragudna hagyta volna hogy szétázzak.
- Valami rosszat tettem? – csúszott ki a számon.
Alice pillantásából azt vettem ki, hogy nem igazán érti mire gondolhatok.
- Csak mert… úgy érzem mintha kerülnél… - egészítettem ki magam.
A szeme kitágult, ahogy leesett neki.
- Ja, nem csak… mostanában kicsit sok a gondom. Ne haragudj ha elhanyagoltalak – nézett rám lágy, bocsánatkérő szemekkel.
- Nem haragszom csak… azt hittem én tettem valamit.
Nem felelt. Visszafordult a könyvéhez. Megfogta a halántékát mintha fájna a feje.
- Jól vagy?
- Persze… - Nem tűnt valami őszintének. A szeme alatti sötétebb karikák is az ellenkezője mellett szóltak.
- Lehet, hogy elkaptál valamit a bátyádtól – próbáltam társalogni, és ezzel részben nyomozni is. Kíváncsi voltam merre lehet Edward Cullen.
Ismét meglepettséget láttam az arcán.
- Ezt hogy érted?
Talán elő kéne vezetnem a mondandóimat. Nem pedig csak úgy kibökni, ami eszembe jut – jegyeztem meg magamnak.
- A bátyád sem jött a héten… Gondoltam beteg… És, te is betegnek látszol – magyarázkodtam közben úgy éreztem, porig alázom magam.
Alice a padot nézte. A szemöldöke megrándult, a szája szélét kis fintorra húzta.
- Edward nem beteg. – Tekintetével még mindig a padot tüntette ki. Vártam, hogy tovább mondja, de semmi. Ha nem beteg, akkor vajon miért lóg a suliból? Egyáltalán honnan veszem, hogy lóg? Lehet, hogy elutazott, vagy segít otthon… Na de egy egész hétig?!
- Talán elutazott? – találgattam. Kíváncsiságomnak nem tudtam parancsolni.
Alice tétovázott. Mintha nem tudná felejen-e vagy sem.
- Úgy is mondhatjuk – sóhajtotta. – De… ne haragudj, nem szeretnék erről beszélni.
- Persze, semmi gond! – hadartam gyorsan. Nem akartam, hogy megtudja, mennyire érdekelne ez a téma. De így talán pont elárultam magam.
- Tanár! – kiáltott fel valaki, aki most esett be az ajtón. Nyilván a többiek küldték felderítő útra. Mindenki felállt Mr. Banner pedig örült, hogy mindenki szép fegyelmezetten várja, még akkor is ha késett. 

2011. október 9., vasárnap

13. fejezet

Sziasztok! Tudom sokat késett és kárpótlásul sokkal jobbat kellett volna hoznom de már 2 napja nem aludtam úgyhogy ennyi tellett tőlem :/
Azért remélem még lesz aki elolvassa és írtok pár komit :)
Ja és kíváncsi vagyok mi a véleményetek az új diziről. Jobb mint a régi? :)


Jó olvasást! 

13. fejezet

"Az életben mindenért szenvedni kell."



Edward Cullen:

Követtem őket a fák sötétjébe burkolózva. Az ő közelében akartam maradni. Százszor olyan erősen koncentráltam, mint valaha. Nem létezik, hogy nincsenek gondolatai. Ez lehetetlen! Vannak… de remekül titkolja őket. Legalábbis a képességem elől. Az arca és a szeme mindent elárul róla. Az érzéseit, a hangulatát… Akár egy nyitott könyv.
Közelednek a házuk felé. Alice gyorsan vezet, de nem annyira mint általában. Könnyedén tudtam vele tartani a tempót. Bella némán bámul ki az ablakon maga mellé. Mélyen belebújt a kabátjába.
Én hülye! Be kellett volna kapcsolnom a fűtést, még mielőtt odaadom a kocsit! Még a végén megfázik és nem jöhet iskolába! Akkor mit csinálok? Hogyan fogom megfejteni, ha nem láthatom? Sokkal figyelmesebbnek kellene lennem!
Megérkeztek. Bella felül, de nem úgy néz ki, mint aki szívesen teszi. Megköszönte, hogy hazahozta, de még mielőtt kiszállt volna Alice megállította.
- Egyébként – kezdte. Bella visszafordult és kíváncsian hallgatta húgom mondandóját. - Ne haragudj a bátyámra, hogy olyan gorombán otthagyott minket.
Ez meglepett. Pedig általában nehéz meglepni, a képességem miatt, de most annyira lekötött Bella, hogy rajta kívül semmire sem tudok koncentrálni. De most, hogy említi… Tényleg bunkó dolog volt tőlem csak úgy lelépni. Carlisle és Esme nem erre neveltek. Viszont abban a pillanatban az utolsó dolog ami eszembejutott volna, az az illem. A torkom újra kaparni kezdett a gondolatra. Soha nem jelentett különösebb gondot az önuralom, egészen a mai napig.
A kocsi újra fékezett és én csak ekkor eszméltem rá, hogy itthon vagyunk. Alice kiszállt a kocsiból és rám se hederítve beszáguldott a házba. Az ajtót azonban nyitva hagyta. Nyilván hogy kiszellőzzön Bella illata.
Hozzám még nem ért el. A szél pont az ellenkező irányba fújta. Mélyen beszívtam a körülöttem lévő fák illatát, majd lassan kiengedtem. Pár lépést közelebb léptem az autóhoz. Olyan óvatosan mintha egy bomba felé közelednék éppen. Emberkorom óta nem lépkedtem ilyen csigatempóba. Minden lépésem után újabb nagy levegőt vettem.
Még mindig semmi. Az illatának nyoma sincs.
Koncentráltam.  Felkészítettem magam arra a sokkra, amit az illat fog okozni ha elér hozzám. Visszaemlékeztem arra mikor először éreztem. Az izmaim megfeszültek.
A szél még mindig nem fújta felém, de én már az orromban éreztem. A gondolataim túl messzire kalandoztak el. A testem görcsbe rándult. Hátrálni akartam, de nem bírtam. Ha most megmozdulok, egyenesen az ő házába szaladok és… NEM! Ez a gondolat felébresztett! Nem vagyok gyilkos! Nem fogom bántani! Erős vagyok! – győzködtem magam.
Kényszerítettem a testem, hogy még közelebb lépjek a kocsihoz, majd egy gyors mozdulattal beültem és magamra zártam az ajtókat. Nem vettem levegőt. Bár az agyam tele volt az illatával, nem bírtam volna a még erősebbet – vagyis nem mertem kipróbálni bírnám-e.
Ezt a tervet nem gondoltam át. De már nincs kiút… Talán meg tudom szokni az illatát. Hiszen egy idő után még a legkellemesebb illat is teljesen hétköznapivá tud válni.
A biztonság kedvéért a karom az arcom elé tettem, majd vettem egy mély levegőt. Ez bevált. Saját, és a vadiúj kabát elnyomta a lány illatát. Szinte nem is éreztem. Ebből felbátorodva még egy mélyet szippantottam a karomon át, de ekkor már nem csak a kabátot éreztem.
A szomjúság fellángolt az ereimben ahogyan a fenséges aromát megéreztem. A szám kiszáradt, a frissen termelődött méreg sem oszlatta el az érzést. A gyomrom összefacsarodott az éhségtől, amit a rám törő szomjúság okozott. Az izmaim megfeszültek és harcra készek voltak. A karom magam elé csaptam és megmarkoltam a kormányt. A fejem is nekidöntöttem és bármekkora kínt is okozott mélyeket lélegeztem. A kormánykerék eldeformálódott, ahogyan szorítottam. Kínomban a bal kezemmel az ülésből téptem ki egy nagy darabot, majd a szivacsot tovább szaggattam. A szememre ismét ráült a vörös köd. Alig láttam. Bal kezemmel még nagyobb károkat okoztam a kocsiban, ahogyan próbáltam kinyitni az ajtót. Az ujjaim sehogy sem találták azt a gombot, de nekem szabadulnom kellett, így a drasztikusabb módszer mellett döntöttem. Egy határozott mozdulattal megragadtam és kilöktem. A zár, hangos recsegéssel darabokra tört, én pedig kiestem az ajtón. Alig volt erőm. A testem feszült volt, kényszerítenem kellett a haladásra. Bevetettem magam az erdőbe. Az éhség annyira eluralkodott rajtam hogy minden lehetséges vérforrást észleltem. Még a hangyák szívdobogását is. Mint egy őrült dülöngéltem a fák sűrűjében.
Ennem kell! – csakis ez járt a fejemben.
Behunytam a szemem és minden érzékszervemmel arra összpontosítottam, hogy találjak valamit, ami igazán csillapítani tudja a szomjam. Kelet felől láthatatlan mancsok puffogtak a puha földön. Puskagolyót megszégyenítő gyorsasággal lőttem ki magam egyenesen a zsákmányom felé. Esélye sem volt menekülni, hátulról hirtelen ráugrottam és éles fogaim a nyakába vájtam. Az oroszlán kínjában felordított és vergődött. Az én kínomat viszont remekül enyhítette. Vére olyan volt égő torkomra akár egy balzsam. Még soha nem élveztem ennyire, ahogyan a friss vér szétáramlik az ereimben. De nem tudtam elfelejteni, hogy van egy lány, akinek a vére ízéhez képest ez olyan, mint valami emberi kaja.


Alice Cullen:

Odakint felmértem a károkat, amiket a bátyám hagyott. Nagyobbra számítottam. Egy új ajtón, ülésen és kormányon kívül másra nem lesz szükség a javításhoz. Rosi egy-kettőre megcsinálja.
Szörnyű volt nézni, ahogyan Edward szenved. Esme alig bírta, hogy ne rohanjon ki hozzá. De nem lehet! Ezt a csatát neki kell megvívnia megában.
Én addig nem aggódom, amíg a jövőben nem látom, hogy Bellát veszély fenyegetné. Ha teljesen tiszta lesz a kép, közbelépünk. De ez egyenlőre még túl homályos. Lehetséges, hogy vámpír létemre fáj a fejem? Mostanában egyre többször érzem ezt. Bella jövője egy hatalmas kérdőjel. Minden Edwardon múlik. Azon hogy mekkora önuralma van.
Egy új látomás villant be. Esme… eldöntötte, hogy elküldi Emmettet megkeresni Edwardot.
- Esme ne! – Nem kiabáltam, de a hangon határozott volt.
Nem jött válasz, és a látomás is eltűnt.
Most épp vadászik. De figyelnem kell… Jobban, mint eddig bármikor. 

2011. október 6., csütörtök

Emlékeztetőül...

Sziasztok! 
Ahogy ígértem itt a kis emlékeztető :)
(Eredetileg olyanra akartam mint a vámpírnaplók sorozat elején van, csak nem volt rá időm.
Bocs az esetleges helyesírási hibákért)


Szóval eddig röviden annyi volt hogy Alison elvitte a kocsit, ezért Bella nem tudott mivel hazamenni. Szzerencséjére jött Alice a megmentője és hazafuvarozta. Míg Bella várta hogy csillapodjon az eső, Edward odakintről egy faágról "kukkolta" és később is követte a két lányt a fák árnyékában. Alice Edward nevében is elnézést kért Bellától, amiért Edward a parkolóban olyan gorombán távozott. Bella nem is sejti hogy ennek az illetlenségnek köszönheti az életét. Vagy lehet hogy csak pár órával eltolta az elkerülhetetlent...?


Alison kocsikázni indult miután kicsit feldühítette magát Edward viselkedésén. Tudja hogy valami nincs rendben a fiúval, csak nem tud rájönni hogy vajon mi. A nagy gobdolkodásban teljesen elfeledkezett arról hogy éppen egy mozgó járműben ül, és elütötte a (véletlenül?) arra járó Jacobot. A fiúnak szerencsére semmi baja nem esett, sőt, olyannyira jól volt hogy elhívta Alisont motorozni. Azt viszont elfelejtette említeni hogy  még nincsenek egészem készen. De élvezték a közös munkát egészen addig míg a távolból farkasüvöltés nem hallatszott. Alison nem értette Jacob reakcióját aki meflepően nyugodt maradt holott nem is olyan messze egy vadállt üvöltött. Jacob kénytelen volt elküldeni a lányt. Alison persze ezért kicsit berágott, és valószínűleg egy darabig haragos is marad. Vagy mégsem...?
Otthon mindent elmesélt Bellának. Bella próbált segíteni de Alison nem az a fajta akivel mély beszélgetésekbe lehetne bonyolódni, így úgy döntöttek mindenkinek jobb ha hagyják ezt a "jó-testvérek-megbeszélik-a-bajukat" témát. 


Remélem sikerült visszaemlékezni, és felcsigázni titeket annyira hogy továbbra is hűséges olvasóim maradjatok. 
Köszönöm azt az 5 kommentet az mit kaptam az előző bejegyzéshez és a 20 tetszik piát :) 
Szeretném ha továbbra sem csökkene ezeknek a száma :)




ui. A friss... hát eléggé be vagyok táblázva de a fele már kész :D 
Lehet hogy csaj vasárnap jön, mivel szombaton szüreti bál lesz és én is benne vagyok a fő "attrakcióban" :D


uui: Az új fekivel új dizi is jönni fog :)
Ízelítőnek megmutatom a llendő fejlécet:


(Tudom béna, de ez van.Ezt csináltam az informatika prezentáció helyett xD)

2011. október 1., szombat

Olvastok még?

Sziasztok! 


Tudom eltűntem, de most kezdtem a középsulit és rengeteget kell tanulni. Főleg angolt, mivel 0. évfolyamra mentem. 3 különböző tanár, és ez így olyan mintha 3 különböző órára készülnél. És ez csak az angol. A többit már meg se merem említeni. 
Na szóval a lényeg az hogy szeretném tudni olvasnátok-e még ha jönne a friss, vagy hagyjam a fenébe? 
Kommentbe írjátok le vagy legalább egy tetszik pipát nyomjatok. 


Ha lesz még kinek akkor a jövőhéten biztosan összevakarok egy frisset. 
Előtte viszont lesz egy emlékeztető bejegyzés mivel már én magam sem emlékszem mi történt eddig a töriben. 


Még egyszer bocsi hogy így eltűntem :(
Várom a komijaitokat! :D


Pusz: Selly