11. fejezet

Nos itt a friss. Bocsi hogy késett és hogy ilyen rövid, de most tényleg nincs sok időm a blogra. 9 nap van a suliig és ez a szám egyre kevesebb lesz. Minden percét ki kell élvezni és én meg is teszem! Itthon se vagyok egész nap. A fejiket is félálomban írom késő este úgyhogy... olyanok amilyenek. De mind1 itt van és az a fő :D 

Jó olvasást :) 

11. fejezet

"A kötelesség alól, nem lehet kibújni... még egy számunkra fontos személy miatt sem."

Alison Swan:

Hamar odaéretünk Jacobék házához, vagy csak számomra repült az idő? Fogalmam sincs. Remekül éreztem magam. Olyan jó Jacobbal beszélni. Bármennyire is rossz kedved van, csak ránézel a mosolyára, és a szád szinte magától felfelé gördül.

- Itt vagyunk – Már ugrott is ki a kocsiból. Követtem a példáját, és – bár számíthattam volna rá, hogy mi fog fogadni – meglepődtem. Valahol tudat alatt mindig azt várom, ha elmegyek valahova, hogy hatalmas épületeket és felhőkarcolókat látok. Már annyira megszoktam őket, hogy valahányszor megpillantok egy fát meglepődök, és beletelik néhány másodpercbe mire eljut az agyamig, hogy hol is vagyok. Jacobék háza nem volt nagy, és a sok növénytől még kisebbnek tűnt. Egy kis faházikó tompa vörös festékkel, és keskeny ablakokkal, mely engem inkább emlékeztetett egy istállóra, mint egy házra.

A kocsim orránál találkoztunk. Jacob a házuk ablakát kémlelte. Arra nézve én semmit sem láttam. Minden teljesen nyugodt volt. Jacob a szája elé tette a mutatóujját, majd halkan odasúgta.

- Apám nem tud a mocikról. Gyerünk hátra a garázsba.

Követtem, mint egy kiskutya, át a sűrű fákon. Ez egy jó kis menedék, odaérve semmit sem lehetett látni a házból, és gondolom ez fordítva is igaz. Néha nekem is jól jönne egy ilyen.

Nem volt valami nagy, épphogy elfért benne két motor. De várjunk csak…

- Kettő van? – lepődtem meg, de nagyon örültem neki.

- Hatalmas mázlim volt! A haverom Embry hatalmasat zakózott vele és kicsit összetörte. Mivel nem nagyon ért hozzá, így elhozta nekem, én meg beadtam neki, hogy ezt már nem lehet megjavítani. De igazából csak pár új alkatrész kell és jobb lesz, mint újkorában.

- Hmm cseles – dícsértem. – És csak úgy lenyúltad?

- Jobb ez így – legyintett. – Embry úgyis el akarta adni, nekem meg pont szükségem volt rá, így gondoltam nem lesz belőle nagy baj. Csak kicsit át kell alakítani, hogy fel ne ismerje véletlenül.

- És meddig tart a javítás? – kérdeztem.

- Még kell egy-két dolog – vakarta meg a fejét. - De azokat, ha szerencsések vagyunk, megtaláljuk a szeméttelepen.

- A szemétben fogunk turkálni? – Ez nem volt kedvemre való. Főleg, hogy zsíros, büdös, rozsdás alkatrészeket kellett keresni. Nem vagyok finnyás, de ez sok lenne.

- Nyugi, azt majd én elintézem – Látta rajtam mennyire nehezemre esne, és gondolom nem szívesen hallgatná a nyafogásom.

- És akkor most mit csinálunk? – ültem le egy farönkre és félrebillentett fejjel vártam a válaszát.

- Mihez van kedved? – kérdezett vissza, és nekidőlt az egyik motor ülésének.

Hmm, ez jó kérdés. Nem is gondolkodtam. Azt hittem motorozni fogunk. Én már arra készültem fel, hiszem azt mondta… Hé!

- Várjunk csak, én most kapcsolok te nem azt mondtad, hogy kész vannak a mocik? – vontam kérdőre.

Az arca elvörösödött és zavartan lesütötte a szemét.

- Ha azt mondtam volna, hogy nincs kész akkor is eljöttél volna? – motyogta.

Nem értettem. Az agyam nem, de a vér az arcomba futott kipirítva azt, és a szívem egy fokkal gyorsabban vert. Eljöttem volna? Valószínűleg igen, mivel nem volt semmi programom. De ha lett volna eljöttem volna? Ha nem hazudik a motorról most itt ülnék?

- Igen – feleltem, de az agyam még mindig nem tudta. Ez csak úgy kicsúszott, viszont meglepően őszinte volt.

Újra felnézett és rám mosolygott. Örült, hogy ezt válaszoltam, én meg örültem, hogy örült a válaszomnak.

A távolban farkasüvöltés hangzott el. Ijedtemben rögtön a kijárat felé kaptam a szemem, majd vissza Jacobra. Farkasok! Nekem senki nem mondta, hogy itt farkasok is vannak! És ha közelebb jönnek? Ha megtámadnak? Merre tudnánk menekülni? Be vagyunk zárva! Talán már be is kerítettek! Lehet, hogy itt lihegnek az ajtó előtt!

Jacob kemény tekintettel bámult ki az erdőbe. A szemébe semmi ijedtség nem volt. Inkább mintha próbálná megérteni, mit üvölt a farkas. Aztán visszanézett rám, és mintha most jönne rá, hogy én is itt vagyok.

- Nyugi nem jön közelebb – mondta a szememben tükröződő félelem láttán.

- Honnan tudod? Talán beszéled a nyelvüket? – Én teljesen ki voltam készülve. Egy vadállat van nem is olyan messze innen!

- Úgy is mondhatjuk – mosolyodott el. De ez most nem volt ragályos. Egy csöppet sem!

- Jobb lesz, ha most mész – Állt fel és a kezemért nyúlt.

- Kiküldenél egyenesen a karmaik közé? – pánikoltam.

- Nem fognak bántani – forgatta meg a szemét. Hah, minta tudná! Ezek vadállatok! Nem gondolkodnak, csak cselekszenek! Simán nekitámadnak a tragacsomnak! És én mit csinálnék egyedül? Ülök csendben, míg el nem mennek? Azt már nem! Én innen nem mozdulok!

- Hazaviszlek rendben? – Még mindig teljesen nyugodt volt. Egyáltalán nem félt attól, ami odakint várt ránk.

- Nem – Azt már nem tettem hozzá, hogy azért, mert nem merek.

- Alison! Nekem mennem kell. – Olyan komoly pillantással nézett rám, hogy ledöbbentem. Komoly volt, és egy kis düh is vegyült bele. De nem tudtam eldönteni nekem szól-e.

- Hova kell ilyen hirtelen rohannod? Talán a farkasok hívnak? – ideges zavart nevetés hagyta el a számat.

Nem felelt csak levágott egy fintort. Az a kis hamis mosoly lehervadt az arcomról.

- Mi az talán te vagy Maugli? Farkasokkal élsz?

- Ne légy már hülye, nem a farkasokhoz megyek! Nem rohanok a halálba. Csak épp most jutott eszembe hogy megígértem Embrynek hogy találkozunk.

- Szóval le akarsz rázni – következtettem. Ezt nem hiszem el! Előbb hazudott csak azért, hogy eljöjjek, most meg kidobna?

- Én nem csak… - mentegetőzött volna, ha nem szakítom félbe.

- Tudod mit? Felejtsd el. Már itt se vagyok! – Felkeltem és dühösen kiviharoztam a garázsból, át a fákon egészen a kocsimig. Onnan még visszanéztem, de semmit nem láttam.

Szép! Egy szóval nem mondta, hogy várjak. Oké talán nem vártam volna, de attól még utánamszólhatott volna.

Ez annyira feldühített, hogy még a farkasoktól való félelmemet is elfelejtettem. Bepattantam, gázt adtam és már ott sem voltam.