2. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 2. fejezetet.  Ez kicsit uncsi lett, de el kell kezdeni a történetet valahogy. 

Nagyon köszönöm az előző fejezethez azt a sok visszajelzést :) Nagyon-nagyon örülök neki :) Remélem most sem lesztek lusták ;)

 2. fejezet

"Nincs olyan, hogy lustaság. A lusta ember vagy beteg, vagy nem érdeklik azok a dolgok, amelyekkel a felnőttek szerint foglalkoznia kéne."

A szobával is sok tennivalónk akadt. Jó régen nem volt takarítva, és mindent belepett a por. Nem is tennivalónk, hanem helyesen tennivalóm volt. Alison nem nagyon törte magát, hogy segítsen, apa pedig bement az őrsre elintézni az új állását.

Most először örültem annak, hogy nem valami nagy a ház. Ha már úgyis a szobában voltam, azzal kezdtem a takarítást. Az ablakokat nagyra tártam, és kihajoltam rajta nagyot szippantva a friss levegőből. Viszont valami hiányzott, ami sehogyan sem akart az eszembe jutni. Pár másodpercig még töprengtem, végül feladtam.

Most nincs időm erre, majd eszembejut – döntöttem el.

Lehúztam a fehér fóliát, amely minden bútort védelmezett az időtől, és a portól, ezzel megőrizve fiatalságukat. Csakhogy nem úgy sült el, ahogyan terveztem. A por… sejthettem volna. Ami csak felgyülemlett a szekrény tetején most mind az én fejemen landolt.

- Hogy az a…! – kezdtem, de elnyeltem a végét. Nem kenyerem a káromkodás, bár sokat hallok nap mint nap.

Mögülem hangos röhögést hallottam. Bosszúsan hátranéztem. Alison a hasát fogta a nevetéstől.

Elborult az agyam egy pillanatra, de aztán vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam.

Nem fogom magam felidegesíteni! Nem, nem, nem fogom! – győzködtem magam, míg kiürítettem a tüdőmből az összes levegőt és velük együtt a dühömet is.

Nehéz volt megőriznem a hidegvérem, főleg miután megfogtam a fejem búbját, és érezve rajta a port megpróbáltam lesöpörni, egyenesen az arcomba. Az orromat hihetetlenül irritálta, így reflexszerűen dörzsölgetni kezdtem és tüsszögtem. A szemem meg már ki sem mertem nyitni. A röhögés, amit hallottam még erőteljesebb lett, majd egy puffanást hallottam.

Kinyitottam a szemem és a húgomat láttam fetrengeni a földön, az ágy mellett.

- Ez nem vicces! – duzzogtam. A mellem előtt dühösen össze akartam fonni a karom, de a gyors mozdulat miatt a por a felsőmről megint csak felszállt, egyenesen az arcomba.

A húgom szeme már könnybe lábadt a nevetéstől.

- Dehogynem vicces, ha látnád magad! Csak te lehetsz ilyen szerencsétlen – ült fel és átkarolta a térdét.

- Ó igen? – Leguggoltam és összeszedtem egy kupac piszkot, felmarkoltam, elé álltam és mind az arcába fújtam. – Na most ki a szerencsétlen? –gúnyolódtam.

Meglepetésemre nevetett és nem bosszankodott. Még viccesen ki is fújt egy tincset az arcából, és arról is szállt a por. Ledobtam magam mellé és már együtt nevettünk.

- Miért nem vagyunk mindig ilyenek, ilyen vidámak? – kérdeztem, kicsit komolyabbra véve a szót.

Egy kicsit elgondolkodott majd felém fordította fejét, és egy kis mosoly jelen meg az arcán.

- Talán mert tűz és jég vagyunk – mondta. 

- Jah… tényleg – helyeseltem, de aztán a mosolyom lelankadt. – De… attól függetlenül jó testvérek vagyunk nem?

- Hát… vannak nálunk rosszabbak is – ismerte be.

Igaz. Lehet, hogy Alisonal nyírjuk egymást, de ha valami gond van, akkor tudom, hogy mindig számíthatok rá, és ez kölcsönös. Olyanok vagyunk mint két fél, kiegészítjük egymást. És szükségünk van a másikra, hogy egész tudjunk lenni.

- Na jó, elég ebből! Ez már túl sok. Irány pakolni egy kettő! – törte meg a csendet.

- Segíteni nem akarsz? – kérdeztem, szinte feleslegesen.

- Eltaláltad – jött a várva várt válasz.

Ez a pár pillanat túl szép volt ahhoz, hogy sokáig tartson.

Nagyot sóhajtva felkeltem a padlóról és nekiláttam leporolni és kitakarítani a szekrényt. Mikor végeztem szépen elrendeztem a ruháim, gondosan ügyelve arra hogy közben még véletlenül se lépjek át Alison felére. Aki nyugodtan laptopozott nem is zavartatva magát. De legalább nem lábatlankodott.

Elég hamar végeztem a ruhákkal és a söpréssel – az én térfelemen – így gondoltam hozzákezdek a fürdőszobához, hisz arra is nagy szükségünk lesz még.

Már tapasztaltan félreugrottam mikor lehúztam a védőfóliát, viszont az kiment a fejemből, hogy ablakot nyissak. Fullasztó köhögés közepette elbotorkáltam az ablakig és szinte kiszakítottam a tokjából. Kihajoltam és szívtam pár mély levegőt. Gyorsan leszaggattam mindenhonnan a fóliát majd, mint egy örült rohantam ki a porrengetegből. A ruhám már szürke volt a hajammal és a bőrömmel együtt.

Most jól jönne egy zuhany, de meg kell várnom, míg kiszellőzik a fürdő. De a bőröm kezdett viszketni. Ha nem fürödhetek, legalább át kell öltöznöm, mert így nem sokáig bírnám.

- Nini egy porcica! – gúnyolódott Alison. – Nem jól végzed a munkád.

- Csináld jobban – vetettem oda foghegyről, és turkálni kezdtem a szekrényemben valami ruha után, amit nem sajnálok, ha tönkremegy.

- Azért ne harapd le a fejem – Ült fel az ágyban. – Egyébként még a szobával sem végeztél.

- Az én térfelem tiszta. A tiédre pedig nem léphetek.

- Fél munkát végzel? – incselkedett.

- Most azt várod, hogy csak azért is megcsináljam, de ennél okosabb vagyok.

- És ha szépen kérlek? – próbálkozott.

Felvontam a szemöldököm.

- Olyat te nem tudsz.

Kinyújtotta rám a nyelvét.

- Akkor ne takaríts, azt hiszed engem érdekel? – pöffentett.

- Ahogy akarod – bújtam bele a tiszta pólómba. – Én folytatom a fürdőbe, te meg csinálj, amit akarsz.

- Meglesz.