1. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az 1. fejezetet! 

Kicsit össze lett csapva a vége, de alig volt időm egész héten. Képzeljétek ma (szombat) volt a ballagásom! :D Egy csomag zsepi elfogyott de jó volt :)

A fejezetről: Alison inkább az a lázadóbb típus, Bella pedig az érettebb, de erre a későbbiekben jobban kitérek :) A lényeg hogy ne legyen ellenszenves nektek, bár ezt nem én döntöm el :) Alisont is meg lehet érteni. 

És bocsi, kicsit összecsaptam :(

De azért lécci írjátok le a véleményeteket :)

1. fejezet

"Az emlékek élének le kell kopni, hogy enyhüljön a megoldatlan dolgok fájdalma."

Hosszú évek után először álltam szülőházam küszöbén. Az ajtó előtt megtorpantam. Mintha lett volna valami különleges erő, ami nem engedett tovább.

- Mozdulj már! – lökött arrébb a húgom, Alison, de azért egy másodpercre ő is lecövekelt. Csakhogy az nem illik bele az imidzsébe, hogy féljen egy háztól.  Ő ennél sokkal „vagányabb”. Szöges ellentétem.

Nagyot sóhajtottam és benyitottam az ajtón (melyet drága húgon szívélyesen becsapott előttem).

Előző este sokat forgolódtam emiatt, és törölgettem a könnyeim. Féltem ettől a naptól. Olyasmik jutottak az eszembe, hogy például mi van, ha hullaszag terjeng a házban? Azonban ezt az eszement ötletet elvetettem, mivel apa többször is kifertőtleníttette a házat. De ha akárcsak egyetlenegy vérfoltot is meglátok, többet vissza nem lehet engem rángatni ebbe a házba.

Az ajtó kitárult és a szörnyű emlékek a velük járó érzésekkel együtt a felszínre törtek bennem. A szemem könnybe lábadt, ahogyan megpillantottam az ajtót, ami mögül végignéztem, miként veszik el tőlem az egyik legfontosabb személyt az életemben.

A lábam földbe gyökerezett.

Apám karjai rántottak ki gondolataimból, melyek majdhogynem pontosan újraélték az itt történteket. A gyengéd apai kéz, amely biztatóan megszorította a vállam és a mellkasára vont.

- Erősnek kell lennünk – bíztatott. – Amint lehet, veszünk egy másik házat de… most nincs más választásunk.

Bólogattam, amit nyilván nem látott, de érezhetett. Elég érett vagyok ahhoz, hogy felfogjam, bajban vagyunk.  Apa elvesztette a munkáját, így nem volt más választásunk, mint visszaköltözni. Ezt a házat ugyanis soha nem adtuk el. Hiába, hogy nem épp kellemes mégis ez az utolsó emlékünk anyuról… És az itteniek is szívesen visszafogadták a volt rendőrfőnököt.

- Felmegyek kipakolni – töröltem meg a szemem. Apa lehajolt és a kezembe adta a bőröndöm.

Megcéloztam a lépcsőt és felmentem a régi szobámba. Csak most vettem észre, hogy minden bútort műanyag fólia borít, rajtuk pedig vastag rétegben áll a por. Látszik, hogy évek óta nem járt itt senki. Sok dolgunk lesz még vele.

Reflexszerűen mentem a régi szobám ajtajáig, ami meglepetésemre tárva-nyitva volt. Bekukkantottam és megpillantottam egy bőröndöt az ágyon, amiből a ruhák szanaszét voltak dobálva. És ekkor beugrott: nekem van egy húgom is. De hol is…? A szoba üres volt. Beljebb mentem és az én bőröndömet leraktam a padlóra. Zavart ez a rumli, - ami jellemző volt Alisonra – így elkezdtem hajtogatni a ruháit, kis fintorral. Az ő stílusa teljesen más, mint az enyém. Amit talál felkapja és kész. Néha meg sem nézi, hogy mi az, vagy ha mégis akkor én végképp nem értem mi tetszik neki bennük. Különösen odavan az olyanokért, amikből kicsit ki van a hasa is. Szerinte annál jobb minél többet mutat.

- Te meg mi a fenét turkálsz a cuccaim között?! – Alison szeméből csak úgy sugárzott a düh, amit én figyelmen kívül hagytam.

- Összehajtod te? – válaszoltam kérdéssel a kérdésre teljesen nyugodt hangszínnel, sőt kicsit még unottan is.

- Egyébként mit keresel te a szobámba? – váltott témát. Sejtettem. Túl lusta, és nem is tud hajtogatni.

- Ez, az én szobám is – feleltem tömören, és újra nekiláttam a ruhái rendezésének. – Régebben is közös szobánk volt, és azóta nem bővült a ház.

- Haha, na megvolt a poén és most tünés! – mutatott ki az ajtón a válla felett.

- Nem poén. Hidd el, nekem sincs ínyemre, de ez van. Nincs pénzünk lakásfelújításra. Apát pedig ne zaklasd ilyen kis semmiségekkel!

Egy pillanatig eltöprengett.

- Na jó, maradhatsz – szólalt meg.

- Kedves vagy, hogy megengeded – feleltem gúnyosan.

- Ugye? Én is meglepődtem, na de most ha már egy szobában kell nyomorgunk, itt az isten háta  mögött, akkor be kell tartanod a szabályokat… – kezdte.

Annyira tudtam, hogy készül valamire. Csakhogy én ebbe nem megyek bele!

- Vagy… - húztam el a szót, miközben átmentem a szoba másik felébe. – Ez a térfél az enyém, az a térfél a tiéd – gesztikuláltam. - Egyikünk sem lép a másikéra. Ott a te szabályaid érvényesek, itt pedig az enyémek.

- Nekem nyolc – dobta le magát az ágyra, ezzel megint összetúrva a ruháit.

Egy pillanatig bosszantott, hogy feleslegesen dolgoztam, de aztán úgy döntöttem nem érdekel. Csinálja ahogy akarja, elég nekem a magam baja.

Felemeltem az én bőröndöm a padlóról és rádobtam az ágy másik felére.

- Mi a fenét csinálsz az ágyamon? – kérdezte felháborodva és meglepődve.

- Az ágy fele az enyém – közöltem.

- Na ezt nem! Elég nekem egy szobán osztozkodni egy rendmániással! Az ágy az enyém! – jelentette ki.

- A fele a tiéd! – pontosítottam.

- Keress másikat! – ellenkezdett tovább.

- Alison! Nincs máshol hely! Apa mihelyt megkapja az első fizetését, vesz nekem is egyet, de most nem telik rá. Ezt meg kell értened. Nekem sincs ínyemre, de ez van. Megszoksz vagy megszöksz!

- Ha meg lehetne szökni, már rég nem itt dekkolnék – húzta a száját, de úgy láttam beletörődött (nem mintha lett volna más választása). Én pedig nekikezdtem az én ruháim szép sorba rendezéséhez.