2011. december 4., vasárnap

17. fejezet

Sziasztok! 
Bocsi hogy késtem de itt a feji :D 
Ez most kicsit izgibb mint szokott :) Mikulás ajándéka nektek :)
Remélem tetszeni fog ^^  És köszönöm a komikat az előző fejihez :)


Jó olvasást! 


17. fejezet

"Van valaki aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen - Én!"





Alison Swan:




Egy darabig még sétálgattunk Jacobbal a parton, kézen fogva. A csókot már nem erőltettük. Egyikünk sem hozta szóba, azóta mióta megzavartak. És ez talán nem is baj. Bár az tény, hogy nagyon, nagyon kedvelem Jake-t azért nem kéne elsietni a dolgot. Előbb jobban meg szeretném ismerni.
- Lassan sötétedik – állapította meg. - Hazaviszlek.
Bólintottam.
Egy pillanatig még gyönyörködtem a gyönyörű naplementében. A lemenő nap utolsó sugarai ragyogó pirosasra festették a tengert, és a felhőket. Mesébe illő látvány volt, amitől nehezen búcsúztam el.
Visszacammogtunk a motorhoz. Jake felállította, majd felült, és engem is felsegített maga mögé. Szorosan átkaroltam hátulról és izmos hátába fúrtam a fejem.
- Jól ülsz?
- Tökéletesen – duruzsoltam.  
Jacob teste megrándult, ahogyan berúgta a motort. Viszont mikor gázt adott volna, újra félbeszakította kettőnk együttlétét egy farkasüvöltés. Ezúttal viszont nem olyan volt, mint eddig. A múltkor inkább olyan figyelmeztető volt. Tekintélyt parancsoló. Most meg… mintha baj lenne. Akár egy sziréna, ami hatalmas veszélyt jelez. Az üvöltés félbeszakadt, de nem úgy mintha a farkas befejezte volna. Olyan volt mintha levadászták volna. A vége átment nyüszítésbe majd semmivé lett. Azután egy hangos morgás. A fák lombkoronájának hajladozásából meg lehetett ítélni merre lehet. Ijedtemre nem is messze tőlünk. Épp csak annyira, hogy a fák törzse között ne lássuk.
Jacob teste megmerevedett. Az arca szinte megfagyott. Feszülten figyelte az eseményeket. Mintha várta volna a következő vonyítást, amivel a farkas jelzi, jól van. A várt üvöltés azonban elmaradt. Helyette morgás, nyüszítés és vad dulakodás hangja hallatszott.
Nekem jól jött volna egy másik bugyi. Szó szerint annyira megijedtem, hogy félni is elfelejtettem. Ezzel szemben érdekelt, hogy mi folyik ott. Talán két farkas összeblhézott egy darab húson? Vagy megtámadtak valakit? El sem tudtam képzelni mi folyhat ott, de abban biztos voltam, hogy vér folyik.
Jake lepattant a motorról, olyan szélsebesen, hogy kis híján hátrazuhantam.
- Alison! – két keze közé fogta az arcom és mélyen figyelmeztetően a szemembe nézett. – Itt kell maradnod! Érted? Bármi történjék is nem mozdulhatsz innen! Értetted?
- Mi? – csak ennyit bírtam kinyögni. Itt akar hagyni? Hova megy? Pont most kéne gyorsan gázt adni és elhúzni amilyen gyorsan csak lehet! Normális ez?!
- Csak maradj! Kérlek! Megígéred?
Újabb fájdalmas üvöltés hallatszott, amit egy éles reccsenő hang kísért. Mindketten arrafelé néztünk. A fák lombkoronáján tisztán látszott, ahogyan kiválik egy jókora darab, majd eldől még pár ágat magával rántva.
- Maradj! – parancsolta. Meg sem várva a válaszomat bevetette megát az erdő sűrűjébe.
- Jake! – kiáltottam utána kétségbeesetten.
Amint eltűnt a fák között újabb üvöltés hallatszott. De ez nem ugyanaz volt, mint az előbb. Ez egy másik hang. Magam is meglepődtem, hogy meg tudom különböztetni a farkas hangokat, de esküdni mertem volna rá, hogy ez nem ugyanaz, mint ez előbb. A szemem, akár a villám cikázott a fák között, egy magas barna bőrű fiút keresve – feleslegesen. Jacob nem mutatkozott. A dulakodás hangjai egyre erősödtek a szívem pedig egyre hevesebben vert. El sem tudtam képzelni mi történhet ott Jake-kel. Vagy hogy egyáltalán miért ment oda…
Hosszú, óráknak tűnő percek teltek el. Nem tudtam mit tegyek. Megígértem, hogy itt maradok. De mi lesz akkor, ha a farkasok közelebb jönnek? Megint ugyanaz, mint a múltkor. Valósággal kiszolgáltat nekik.
Gondolataimat egy kiáltás szakította félbe, és ezzel együtt a szívemet is. Ezt a hangot tisztán felismertem.
Mit sem törődve az ígéretemmel vagy a veszéllyel bevetettem magam az erdőbe egyenesen a farkasok közé. Ez az előbbi kiáltás még sokkal fájdalmasabb volt, mint az korábbi farkasé. Ez egy ember volt. Méghozzá Jacob. Egyik felem örült, hogy legalább életben van, viszont a másik majd belehalt, hogy így kell hallania.    
A fák ágai belecsapódtak az arcomba és párszor meg is botlottam, a nagy rohanásban. Nem törődtem semmivel. Valami hajtott előre. Tudni akartam mi folyik ott! Mi ez a nagy tülekedés, és hogy Jacob hova tűnt. Hogy mi történt vele. Lehet, hogy bajban van. Megsérült. Vagy a farkasok már darabjaira tépték. És én? Mit tudnék tenni? Talán desszertnek jó leszek. Vagy ha mázlim van már jóllaktak és engem békén hagynak. De bármi is történjék, odamegyek!
A hangok és nyüszítések egyre közelebbről jöttek, innen tudtam, hogy jó felé megyek. A fák eltűntek előlem, és egy apró réten találtam magam. Valamikor gyönyörű lehetett, de most a zöldellő füvet nagy földkupacok és csúszásnyomok tarkították. A körülötte lévő fáknak hiányos volt a törzsük, az ágaikról nem is beszélve. A rétet egy óriási fatörzs felezte meg. Nyilván az, aminek a kidőlését még a partról is láttam. De amitől földbegyökerezett a lábam és pár másodpercre leállt a szívem, az a fa körül volt. Hirtelen nem is tudtam eldönteni mit látok. Úgy néztek ki, mint a farkasok. Ugyanúgy vicsorogtak és morogtak ugyanúgy néztek ki de… az képtelenség, hogy egy farkas ekkorára megnőjön! Hiszen ezek… nagyobbak, mint egy ló! Igaz hogy nem nézek sok természetfilmet, de abban biztos vagyok, hogy ekkorára nem nőhetnek! Lehet, hogy mutánsok vagy… nem tudom, de nem lehetnek farkasok!
Az egyik koromfekete volt a másik pedig vörösesbarna. És csak ekkor vettem észre, hogy nem csak hárman vagyunk. Egy ember is volt ott. Legalábbis azt hittem ember. Egészen addig, míg fel nem kapta a fekete „farkast” és át nem dobta a rét túloldalára.  Ennyi furcsa dolgot még életemben nem láttam.
A vörösesbarna farkas észrevett engem. Nem tudtam eldönteni mit látok a szemeiben. Ijedtség, düh, meglepődöttség? Azt hiszem mindhárom.
Az „ember” követte a tekintetét. Sötétvörös szeme megcsillant, és felém rontott. Olyan gyorsan mozgott, hogy alig láttam. A vöröses farkas gyorsan reagált és mielőtt elkapott volna az ember kb. fél méterrel előttem félrelökte. A közelségétől és a hirtelen szellőből, amit magával hozott hátraestem, de nem volt erőm elszaladni. Ahhoz túlságosan sokkoltak az események. Az ember a rét másik oldalán landolt, messze tőlem. A fekete farkasról már majdnem el is feledkeztem, mikor kiugrott a fák közül és olyat tett, amitől sok álmatlan éjszakám lesz. Az ember reagálni sem tudott olyan hirtelen jött, és egyetlen gyors fogmozdulattal letépte az ember fejét. A vöröses farkas ment segíteni neki, és ha a feje nem lett volna elég, még a végtagjait is különválasztották a testétől és jó messze egymástól eldobálták, a négy égtáj felé. A fekete farkas csak ekkor vett észre engem. A fogai még feljebb csúsztak az álkapcsáról és rám vicsorgott. A szemeiben égett a tűz, és támadóállásba guggolt velem szemben.
Tudtam, hogy itt lesz a végem. Nagyot nyeltem és próbáltam beletörődni a sorsomba. Ha tudnék, sem lenne időm elfutni. Talán ezek életem utolsó gondolatai. Vajon mi lesz velem? Megtalálják a holttestemet? Megyek Jacob után? Ami őt illeti teljesen biztos voltam benne, hogy ezt nem élhette túl. Kellene egy utolsó mondat, csak a drámai hatás kedvéért. De nem jut eszembe semmi. A legutolsó hangos szavam az volt, hogy „Jake”. Ha most nem szólalok meg, akkor ez marad az utolsó szavam. Nem is rossz…
A vöröses farkas rámordult a feketére, ezzel kizökkenve azt. A fekete dühösen arrébb lökte a vörösest hatalmas fejével. A vörös azonban nem hagyta magát. Belekapott a másik nyakába. A fekete fülsüketítően morgott, amit a vörös viszonzott. Úgy tűnt mintha veszekednének. Néha egymás felé kaptak, de egyik se harapta meg a másikat.
A rét körül megrezzentek a fák és még vagy öt hatalmas farkas lépett ki az árnyékukból, a két vitázó közé.
Az én gyenge elmém eddig bírta. Most végleg feladta a szolgálatot. Ez nap túl sok volt. A szemem lecsukódott és éreztem, ahogyan a fejem koppan a nedves fűben…



Bella Swan

Későre járt már és Alsonnak hűlt helye. Charlie még nem ért haza, de bármelyik pillanatban megjöhet. Hogy fogom elmondani, hogy elhagytam a húgomat?!
A biztonság kedvéért a kedvencét fűztem: Hagymás- tejfölös húst Swan nagyi receptje alapján. Tele hassal jobban fogadja a rossz híreket, és talán elnézőbb lesz az éjjel betoppanó Alisonnal is.
Régebben sokszor előfordult, hogy Alison nem jött haza csak késő este vagy esetleg hajnalban, de az más volt. Akkor eléggé rossz társaságba keveredett. Drogoztak, ittak, buliztak. Apa semmit sem tehetett. Alison azzal fenyegetőzött, hogyha tiltani meri, akkor haza se fog jönni többet. Apa tudta, hogy nem Alison lenne az egyetlen, aki elszökött otthonról abban a bandában, így inkább hallgatott. Nem akarta elveszíteni a lányát.
A konyhaablakból láttam Charlie autójának fényszóróit. Kimentem a nappaliba hogy fogadjam őt.
- Szia Bells – köszönt mikor meglátott.
- Szia apu, milyen napod volt?
- Egész jó, nyugis. Most nem volt semmi balhé. – Beleszimatolt a levegőbe. – Hmm csak nem a nagyi receptje?
- De igen. Csak neked – mosolyogtam és betessékeltem a konyhába.
Ledobta magát a kis konyhaszékre, én meg kiszedtem neki egy tányérral a főztömből.
Úgy tűnik, eddig működik a terv. Szóba se hozta Alisont.
- Istenien néz ki – dicsérte mikor letettem elé az asztalra.
Szedtem egy adagot magamnak is és leültem vele szemben.
- Képzeld új lakók jöttek a városba. Johns-ék. Van egy veletek egy idős lányuk – újságolta.
A velünk egyidős lányból eszébe jutott, hogy neki ikerlányai vannak…
- Hol a húgod? Nem jön le enni? – ráncolta a homlokát.
Megdermedtem a tányérom fölött, és elkezdtem a villával piszkálni a húsomat.
- Ugye nem bandázik megint? – A kezéből kiesett villától megcsörrent a tányér. Nem is kellett látnom az arcát a hangjából kicsengett az aggodalom.
- Nem – nyugtattam meg. – Jó helyen van. – Gondolom… Remélem…
- Hol?!
- Azt… nem tudom. Talán a parton. – Ekkor jöttem rá, hogy jobban ki kellett volna faggatnom mielőtt elengedtem.
- A parton? Kivel?
Vajon ezt elmondhatom? Azt tiltotta meg, hogy a motorokról szóljak. Azt egy szóval sem mondta, hogy Jacob is titok. De akkor miért érzem magam spiclinek? 
- Jacob Blackkel.
- Jacobbal? De hát Billyéktől jövök! Azt mondta délután óta nem tud semmit Jake-ről!
- Én se tudok többet! – mentegetőztem. Charlie eléggé felbosszantotta magát. – Apa! Nyugodj meg! Alison jó helyen van! Hiszen ismered Blackéket már ezer éve! Biztos vagyok benne, hogy amint hazaérnek Billy azonnal hazaküldi Alisont.   
- Remélem is – morogta a bajsza alatt.

3 megjegyzés:

  1. Szia.
    Nagyon tetszett a fejezet. És a múltkori kérdésemre azt hiszem meg is kaptam a választ. Ha Jake bevésődött volna a többi farkas tudná. Nagyon várom a folytatást és remélem Alisonnak nincs komolyabb baja hogy beverte a fejét.
    Szia Orsi

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Örülök, hogy van új feji :D
    Hú, ez tényleg mozgalmasabb lett. Ebből a farkasosdiból nem tudom mi fog még kisülni, de csak el kéne már mondani Alisonnak... vagy rá kéne jönnie vagy valami.
    Hát, remélem azért nem lesz nagy balhé...
    Puszillak, imádtam a fejit!
    Dórii

    VálaszTörlés
  3. Szia! Már korábban elolvastam, de csak most tudok írni... Nagyon jó lett (bár mindig szeretem ha Alisonnal és Jacobbal kapcsolatos a fejezet...)! :) Várom a folytatást!
    Puszi:
    Marica

    VálaszTörlés